verseny
Az olvasás legyen kaland és szórakozás! – 2.forduló
Elindult a második forduló a 2019/20-as tanév könyvtári vetélkedőjében. A jelentkezett tanulóknak január 13-ig kell elolvadniuk a második könyvrészletet és leadniuk a hozzá tartozó feladatlapot. Mindenkinek jó olvasást kívánok!
Könyvtári szövegértési vetélkedő

A könyvtárunk szövegértési vetélkedőt hirdet az intézményben tanuló fiataloknak, hogy a szövegértő olvasásban összemérjék tudásukat. A vetélkedő a tanulásban akadályozott felső tagozatos diákok számára meghirdetett verseny. Osztályonként 1-2 csoport, csoportonként 2 fő jelentkezését várjuk. Részletes program: A verseny egy fordulóból áll, aminek a könyvtár ad helyet. A rendezők által előre kiválasztott szövegrész (Mátyás király-emlékévhez, valamint …
Megmérettetés az „Erőpróba ABC országban” – olvasási versenyen

Az olvasási versenyünket április 23-án rendeztük meg. A kiosztásra került szövegek osztályfokonként nehezedtek. Mindenkinek 10 perc állt a rendelkezésére, hogy átolvassa a szövegét, ezután kettes – hármas csoportban helyet foglalva a tanár néni előtt felváltva hangosan fel kellet azt olvasniuk. A felhívásra jelentkezett tanulók lelkesen, de nagy izgalommal várták a megmérettetést. Osztályonként a legjobb olvasó …
Megmérettetés az „Erőpróba ABC országban” – olvasási versenyen

Az olvasási versenyünket 28-án rendeztük meg. A kiosztásra került szövegek osztályfokonként nehezedett. Mindenkinek 10 perc állt a rendelkezésére, hogy átolvassa a szövegét, ezután kettes – hármas csoportban helyet foglalva a tanár nénik előtt felváltva hangosan fel kellet azt olvasniuk. Akik az olvasáson túl voltak, pár kérdéses szövegértési feladatot kaptak. A felhívásra jelentkezett tanulók nagy izgalommal …
Szövegértési vetélkedő eredményhirdetés 2015-16

A Szandaszőlősi Általános Iskola szövegértési és könyvtárhasználati verseny hirdetett az iskolánk tanulói számára. A három fordulós verseny eredményhirdetését május 5-én tartottuk meg könyvtárunkban. Minden résztvevő oklevelet és ajándékot is kapott az eredményes részvételért. Az ajándékokat a Szandaszőlősi Általános Iskola nevében átadta Bori Ildikó. Gratulálunk minden résztvevőnek!
Könyvtári vetélkedő 1

„Az olvasás legyen kaland és szórakozás!” című olvasási és könyvtári verseny első könyvbemutatása december 9-én lezajlott. A 6. osztály Csukás István Hogyan kaptam el Settenkedő Tódort című művét ismertették. Az osztálynak gratulálunk az előadáshoz, nagyon ügyesek voltak. Már várjuk a következő osztály bemutatóját!
Szövegértési és könyvtárhasználati verseny 2015-16 1. forduló

Az első forduló kérdései megérkeztek és kiosztásra kerültek a csapatok részére, a feldolgozandó téma a Kiskunsági Nemzeti Park . A megoldott feladatokat 2016. január 6-ig kell a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába eljuttatni. A 2. forduló várható időpontja 2016. január 8. (beküldési határidő: 2016. január 29.), feldolgozandó téma a Bükki Nemzeti Park. Mindenkinek …
Szövegértési és könyvtárhasználati verseny 2014-15 3.forduló

A harmadik forduló kérdései február 2-án, megérkeztek és kiosztásra is kerültek a csapatok részére. A feldolgozandó téma a Vizes élőhelyekkel kapcsolatos, a megoldott feladatlapokat 2015. március 5-ig kell visszajuttatni a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába. Mindenkinek jó munkát kívánunk!
Szövegértési és könyvtárhasználati verseny 2014-15 2. forduló

A második forduló kérdései december 8-án, megérkeztek és kiosztásra is kerültek a csapatok részére. A feldolgozandó téma az Adventtel kapcsolatos, a megoldott feladatlapokat 2015. január 9-ig kell visszajuttatni a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába.
Vers és prózamondó verseny

2014.06.04-én rendeztük meg a vers és prózamondó versenyünket, melyre az alsós és felsős tanulók is lelkesen készültek. Az aulában megrendezett programon a diáktársak mellett lelkesen drukkoltak a szülők is. A háromtagú zsűri nehéz helyzetben volt, hiszen a versmondók előadásai között csak kis különbség volt. Szeretnénk ezt a programot hagyománnyá tenni, és minden évben a Költészet …