Home
 

könyvtár

Könyvtári szövegértési vetélkedő

füzetlap1

A könyvtárunk szövegértési vetélkedőt hirdet az intézményben tanuló fiataloknak, hogy a szövegértő olvasásban összemérjék tudásukat. A vetélkedő a tanulásban akadályozott felső tagozatos diákok számára meghirdetett verseny. Osztályonként 1-2 csoport, csoportonként 2 fő jelentkezését várjuk. Részletes program: A verseny egy fordulóból áll, aminek a könyvtár ad helyet. A rendezők által előre kiválasztott szövegrész (Mátyás király-emlékévhez, valamint …Continue reading

Off 

Megmérettetés az „Erőpróba ABC országban” – olvasási versenyen

hatter

Az olvasási versenyünket április 23-án rendeztük meg. A kiosztásra került szövegek osztályfokonként nehezedtek. Mindenkinek 10 perc állt a rendelkezésére, hogy átolvassa a szövegét, ezután kettes – hármas csoportban helyet foglalva a tanár néni előtt felváltva hangosan fel kellet azt olvasniuk. A felhívásra jelentkezett tanulók lelkesen, de nagy izgalommal várták a megmérettetést. Osztályonként a legjobb olvasó …Continue reading

Off 

FELHÍVÁS „Erőpróba ABC országban” Olvasási vetélkedőre

hatter

A könyvtárunk olvasási versenyt hirdet az intézményben tanuló fiatalokat olvasásra ösztönözze, valamint hogy a szövegértő olvasásban összemérjék tudásukat. A vetélkedő a tanulásban akadályozott felső tagozatos diákok számára meghirdetett verseny. Osztályonként maximum 3 fő jelentkezését várjuk. Részletes program: A verseny egy fordulóból áll, aminek a könyvtár ad helyet. A rendezők által előre kiválasztott szövegrészt 5 perc …Continue reading

Off 

Karácsonyi kvíz

karácsony_kicsi

Karácsonyi kvíz néven házi vetélkedőt rendeztünk a felsőbb évfolyam számára 15-én. Többféle nehézségű és fajtájú feladatból lett összeállítva a feladatlap. A figyelmes keresgélés mellett megmutathatták, hogy tudnak az interneten keresni, valamint a könyvtári katalógusban való eligazodásból is számot adtak a résztvevő diákok. A tanulóink izgalommal várták a megmérettetést. Mindenki lelkesen és gyorsan végezte el a …Continue reading

Off 

Szövegértési vetélkedő eredményhirdetés 2017

vetélkedő logója

A Szandaszőlősi Általános Iskola szövegértési és könyvtárhasználati verseny hirdetett az iskolánk tanulói számára. A három fordulós verseny eredményhirdetését június 8-án tartottuk meg könyvtárunkban. Minden résztvevő oklevelet és ajándékot is kapott az eredményes részvételért. Gratulálunk minden résztvevőnek!

Off 

Szövegértési és könyvtárhasználati verseny 2016-17 3. forduló

vetélkedő logója

A harmadik forduló kérdései megérkeztek és kiosztásra kerültek a csapatok részére, a feldolgozandó téma a Nyíregyházi Állatpark. A megoldott feladatokat 2017.június 2-ig kell a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába eljuttatni. Kíváncsian várjuk az eredményeket!

Off 

„Gyermekkönyvek nemzetközi napja” – Könyvtári vetélkedő

andersen_kicsi

A könyvtári vetélkedőnket 10-én rendeztük meg. Két osztály jelentkezett erre a megmérettetésre. Az előre kiválasztott Andersen meséket az osztályok bemutatták a többi fellépő és a jelenlévő pedagógusok előtt. Mindenkinek 30 perc állt a rendelkezésére, hogy eljátssza vagy valamilyen formában bemutassa a választott történetet. A gyerekek nagyon ügyesek és bátrak voltak. Szép produkciókat láthattunk. Gratulálunk mindenkinek!

Off 

Szövegértési és könyvtárhasználati verseny 2016-17 2. forduló

vetélkedő logója

A második forduló kérdései megérkeztek és kiosztásra kerültek a csapatok részére, a feldolgozandó téma a Fővárosi Állat- és Növénykert. A megoldott feladatokat 2017.május 23-ig kell a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába eljuttatni. A 3. forduló feldolgozandó témája várhatóan a Nyíregyházi Állatpark lesz. Mindenkinek jó munkát kívánunk!

Off 

Megmérettetés az „Erőpróba ABC országban” – olvasási versenyen

ABC6_kicsi

Az olvasási versenyünket 28-án rendeztük meg. A kiosztásra került szövegek osztályfokonként nehezedett. Mindenkinek 10 perc állt a rendelkezésére, hogy átolvassa a szövegét, ezután kettes – hármas csoportban helyet foglalva a tanár nénik előtt felváltva hangosan fel kellet azt olvasniuk. Akik az olvasáson túl voltak, pár kérdéses szövegértési feladatot kaptak. A felhívásra jelentkezett tanulók nagy izgalommal …Continue reading

Off 

Szövegértési és könyvtárhasználati verseny 2016-17 1. forduló

vetélkedő logója

Az első forduló kérdései megérkeztek és kiosztásra kerültek a csapatok részére, a feldolgozandó téma a Jászberényi Állat- és Növénykert. A megoldott feladatokat 2017. március 14-ig kell a Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába eljuttatni. A 2. forduló feldolgozandó témája a Nyíregyházi Állatpark. Mindenkinek jó munkát kívánunk!

Off 
1 2 3 5
Top