Home
 

könyv

Sicc Meseországban

Sicc nagy

Hajdani humorából mit sem veszített agyafúrt barátunk, Sicc! Újjávarázsolta köntösét, a most Meseországba látogat, hogy férjhez adja Hófehérkét. Utazz vele te is a mesék birodalmába!

Off 

Bevezetés a pszichológiába

bevezetés a pszichológiába

E könyv újdonsága, hogy – a pedagógusképző intézmények tantervi elképzeléseivel összhangban – szakít a korábbi, immár hagyományosnak mondható tudománytani rendszerrel, felépítéssel (az általános, fejlődés- és pedagógiai pszichológia egymásutánjával), s az ennek megfelelő „hagyományos” témakezeléssel. E kötet (mint a címe is mutatja) csupán bevezetés a pszichológiai tanulmányokba; nem foglalja magában mindazt, amit a pedagógusképzés során pszichológiából …Continue reading

Off 

Kreatív iskolák

Kreatív Iskolák kicsi

Kreatív iskolák című könyvében Ken Robinson sorra veszi az elavult, iparosított oktatási rendszer problémáit az állandó tesztkényszertől a tanulók és a szülők elidegenítéséig, és olyan úttörő, gyakorlati megoldásokat javasol, amelyekkel alulról szerveződő módon, kis lépésekkel is forradalmi változásokat lehet elérni. Személyre szabott, organikus megközelítést szorgalmaz, amely a rendelkezésünkre álló példátlan technológiai és szakmai erőforrásokból merítve …Continue reading

Off 

A nótafa – néprajzos mesék

a nótafa kicsi

A magyar viselet, a népzenénk, táncaink, a népmeséink, tárgyi népművészetünk (nem meg­feledkezve konyhaművészetünk magyar sajátosságairól, a halászléről, pörköltről, töltött káposztáról és a többiről) azonnal fölismerhető a nemzetközi sokaságban. Ennél is fontosabb, a magyar népművészet tartalmában, mondanivalójában ugyanakkor egyetemes. Olyat mutatni magunkból magunknak és a világnak, ami küllemében különleges, de mindenkihez szól. Bartók ismerte föl, hogy …Continue reading

Off 

Amíg nem késő – Hogyan ismerhető fel időben a figyelem- és mozgászavar?

amíg nem késő kicsi

E könyv azért íródott, hogy a szülők és a szakemberek minél korábban észrevegyék és felismerjék, továbbá tudatosan orvosolják a gyermek mozgás- és figyelemzavarát, megelőzve ezzel a későbbi súlyos problémákat. Hogyan ismerhető fel időben a figyelem- és mozgászavar? Az Ön gyermeke megfelelően fejlődik? A kicsik fejlődési zavarát a szülők nem mindig észlelik időben. Pedig a gyermek …Continue reading

Off 

Csukás István nagy meséskönyve

nagy mesekönyv kicsi

Csukás István Kossuth-díjas költő a kedvenc meséivel ajándékozza meg a gyerekeket és a gyereklelkű felnőtteket. Régi ismerősökkel találkozunk e szép és érdekes gyűjteményben, a kelekótya kandúrok, Mirr-Murr és Oriza-Triznyák, Róka Ricsi, Brumm Brumm Brúnó, Ugrifüles, az illemtanár, Settenkedő Tódor és a többi kedvencünk kalandjairól olvashatunk. A hónapokat köszöntő versek ritmusára utazhatunk az évszakok között, tavasztól …Continue reading

Off 

Gyermekvers és mondóka gyűjtemény a logopédiai munkához

gyermekvers es mondoka kicsi

A magyar beszéd, a verselés és az éneklés válogatott darabjait kínálja ez a gyermekvers- és mondókagyűjtemény. Olyan verseket találhatnak a könyvben, amelyeket nagymamáink is nagyon szerettek, és amelyeket az óvodapedagógusok és a logopédusok is szívesen tanítanak – legyen az akár dúdoló rigmus, vagy kedves gyermekvers, akár a nagyobb gyerekeknek szóló nyelvtörő. A gyűjtemény a pösze …Continue reading

Off 

Mesélj nekem törpékről és manókról

Törpékről és manókról Nagy

Ebben a kötetben olyan ismert, törpékről és manókról szóló klasszikus és népmesék szerepelnek, mint A molnárlány vagy a Gyöngyvirág Palkó. De megtalálhatók benne kevésbé ismert mesék is, mint A tengerlépő cipő vagy az Ezüstfogú Pampalcse című népmese.

Off 

Tanítsuk gyermekeinket gondolkodni játékokkal

tanitsuk-gyermekeinket-gondolkodni-jatekokkal Nagy

A Tanítsuk gyermekeinket gondolkodni játékokkal annak a fejlesztőprogramnak a része, amely a gondolkodás és tanulás módszereire tanítja a gyermekeket. 120 könnyen elsajátítható, élvezetes játék hétéves kortól, melyek ösztönzik a gondolkodást. Használati utasítás ahhoz, hogy a játékokkal valóban a gyerekek gondolkodási és tanulási képességeit fejlesszük, ötletek a játékokkal megszerezhető tapasztalatok feldolgozásához, megbeszéléséhez.

Off 

Mirr-Murr nyomoz Budapesten

Mirr Murr

Csukás István, Kossuth-díjas költő Mirr-Murról írt sorozatának negyedik kötetében a híres macska új oldaláról mutatkozik be. Ugyanis felfedezi, hogy mekkora nagy nyomozó-tehetség! Ez csak úgy jön, mint egy sugallat, illetve egy levél, amit jó barátja, Oriza-Triznyák helyezett el a szalmakalapnál, amelyben édesen aludt. Mirr-Murr követi a nyomokat, közben felfedezi Budapestet, plusz Téglagyári Megállót, a régi …Continue reading

Off 
1 3 4 5 6 7 12
Top
Skip to content