Home
 

Új gyógyító mesék

mesék_kicsi

Az itt következő mesék és történetek célja, hogy segítsék a felnőttek és gyerekek közötti párbeszédet. Gerlinde Ortner gyermekpszichológus, a nagy sikerű Gyógyító mesék folytatásában tizenhárom kényes kérdést jár körül. Elgondolkodtató történetei játékosan, sok humorral szólnak a gyerekeknek és szüleiknek. A tanulságok levonását a szerző a könyv végén összegyűjtött rövid, közérthető magyarázataival segíti. Külön hangsúlyt fektet …Continue reading

Off 

Mese a könyvtárban

IMG_1057

2014.09.10-én megtartottuk az első könyvtári foglalkozásunkat. Nagy Anett tanár néni olvasott mesét a második osztályos tanulóinknak. A gyerekek örömmel hallgatták a meséket.

Off 

A pszichomotoros fejlesztés gyakorlati kézikönyve

A pszichomotoros fejlesztés gyakorlati kézikönyve_small

Szíves figyelmébe ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki meg akarja ismerni, hogy a rábízott, fejlesztésre szoruló gyerekeknek mik a valódi szükségletei, és aki ehhez igazodó segítséget kíván nyújtani nekik. A gyógypedagógiai szakma és a rokon szakmák neves hazai és külföldi szerzői nyomán, a szakirodalom alapján összeállított kézikönyv nem mindentudó, nem ad recepteket, csak kínálatot nyújt. …Continue reading

Off 

Egy kölyökkutya naplója

kutya_kicsi

Tanyán élő kutya vagyok, Kópé a nevem. Jól érzem itt magam, semmiért a világon el nem cserélném a zajos udvart, a széles mezőket, a jó levegőt és barátaimat, a sokféle állatot. Pedig nem vagyok idevalósi. Kalandos és keserves utat jártam be, míg otthonra találtam.

Off 

Az úgy volt…

az úgy volt

Az úgy volt, hogy amikor hazajöttem a táborból… …hogy amikor Ancsur megkérdezte… …hogy amikor levették a lábamról a kötést… … hogy én egy kicsit begurultam, amikor… Mikor is? …amikor még egyforintossal lehetett telefonálni, …amikor még Télapónak hívták a Mikulást, …amikor még fehér holló volt a színes tévé, …amikor a vidám kamasztörténetek hőse még csak tizenhárom …Continue reading

Off 

Szövegértési vetélkedő eredményhirdetés

vetélkedő logója

A Szandaszőlősi Általános Iskola szövegértési és könyvtárhasználati verseny hirdetett az iskolánk tanulói számára. A három fordulós verseny eredményhirdetését június 11-én tartottuk meg könyvtárunkban. Minden résztvevő oklevelet és ajándékot is kapott az eredményes részvételért. Az ajándékokat a Szandaszőlősi Általános Iskola nevében átadta Bori Ildikó.

Off 

Delfinek hátán

delfinek hátán

Ússz az életedért! Bizony ezt kell tennie Jacknek és Annie-nek, amikor a csodakunyhó az óceán közepére, egy színpompás korallszigetre repíti őket. Alámerülnek a káprázatos mélységbe, és összebarátkoznak két aranyos delfinnel. De ki tudnak-e szabadulni a polip halálos öleléséből? Egérutat nyernek-e az őket üldöző cápa elől? És mindeközben sikerül-e megfejteniük Morgan, a könyvtáros és varázsló titokzatos …Continue reading

Off 

Könyvtárismereti vetélkedő

IMG_0285

2014. június 05. Könyvtárismereti vetélkedőt tartottunk a könyvtárban. A vetélkedő megtartását a megfelelő ismeretanyag összeállítása előzte meg. Az elkészült anyag menetének megfelelően az 5-10. osztályig könyvtárhasználati órák megtartására került sor. Az itt tanultakat volt módjuk a tanulóknak gyakorolni tanáraik segítségével. A vetélkedő során a tanulók először egy tesztet töltöttek ki, majd gyakorlati feladatsor elkészítésére került …Continue reading

Off 

Vers és prózamondó verseny

Isolated open book

2014.06.04-én rendeztük meg a vers és prózamondó versenyünket, melyre az alsós és felsős tanulók is lelkesen készültek. Az aulában megrendezett programon a diáktársak mellett lelkesen drukkoltak a szülők is. A háromtagú zsűri nehéz helyzetben volt, hiszen a versmondók előadásai között csak kis különbség volt. Szeretnénk ezt a programot hagyománnyá tenni, és minden évben a Költészet …Continue reading

Off 

Bábjáték

P5200038

2014. május 20- 22 –ig, három napos programon vehettek részt iskolánk tanulói, amelynek helyszíne a Verseghy Ferenc Könyvtár volt. A tanulók A három kismalac, a Csipkerózsika és a Vonatozás Moha völgybe című bábjátékot nézhették meg. Az előadott mesék nagy tetszést arattak, a könyvtár pedagógusai igen színvonalas műsorral és díszletekkel kápráztatták el a gyerekeket. Az előadások …Continue reading

Off 
1 16 17 18 19 20 21
Top
Skip to content